Interjú Kéri Csabával

A Sziget sem csak a bulizásról szól, nekem is az ott tapasztalható, minden értelemben vett sokszínűség tetszett meg a leginkább. Rengetegféle korosztály és ember fordul meg ott, de mindenki maximálisan nyitott a másikra. Emellett a programok is rendkívül változatosak: a kézműves sátraktól és előadásoktól kezdve a legkülönfélébb koncertekig és bulikig rengeteg kulturális élmény fér meg egymás mellett. A Haver Vagy csapata pontosan erre a sokféleségre törekszik. Bár vannak bulijaink, ezeket valójában csak másfél-két havonta rendezzük meg. Mellette rengeteg más programot is szervezünk: a klikkesedésmentes esték kifejezetten az ismerkedésről és a beszélgetésről szólnak, de tartunk pszichológiai előadásokat, társasjáték-esteket, kirándulásokat és közös utazásokat is.
Magam is részt vettem már Haver Vagy programon, és valamennyire segített feloldani a zárkózottságomat. Mennyire jellemző ez? Mondhatjuk, hogy ezek a rendezvények egyfajta terápiás jelleggel bírnak a résztvevők számára?
Szerintem ezek a programok nagyon sokféle dolgot adnak a résztvevőknek, és szinte mindenkinek mást jelentenek. Bizonyos szempontból beszélhetünk terápiás jellegről, különösen azoknál, akik társaságra és emberi kapcsolatokra vágynak. Annak idején a Sziget Fesztivál is egyfajta terápia volt sokunknak, mert fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy mindenki kedves a másikkal. A Haver Vagy is képes hozni ezt a hangulatot: ez egy teljesen más közeg, mint amit az utcán vagy a hagyományos szórakozóhelyeken tapasztalunk. A hozzánk érkezők motivációja is nagyon változó. Sokan azért járnak hozzánk, mert bár van saját társaságuk, szeretnének még több, sokszínű embert megismerni. Másoknak viszont pont azért van ránk szükségük, mert épp nincs kihez fordulniuk. Sokan költöznek fel vidékről a fővárosba – bár ma már több vidéki városban is jelen van a Haver Vagy –, vagy egyszerűen úgy alakult az életük, hogy a korábbi barátaik elköltöztek, esetleg családot alapítottak, így ők magukra maradtak. Rengeteg különböző élethelyzetből érkeznek hozzánk, és ez így van jól.
Úgy tudom, hogy a játékestek és az előadások is rendkívül népszerűek. Tapasztalatod szerint a játékos, kötetlen hangulat vagy inkább egy-egy mélyebb lélektani téma segít jobban feloldani a gátlásokat?
Ez teljesen egyénfüggő, mindenki másképp működik. Van, aki kifejezetten a játékokat szereti, másoknak pedig az segít, ha van egy picit mélyebb, meghatározott téma, ami mentén el tudnak indulni a beszélgetések. Megint mások azt preferálják, ha egyáltalán nincs semmilyen megkötés vagy tematika, hanem teljesen szabadon élvezhetik, hogy itt könnyű ismerkedni és haverkodni. Szerintem nincs egyetlen üdvözítő recept arra, hogy mi oldja fel az embereket. Aki például nem szeret játszani, az egy játékesten nem fog megnyílni, aki viszont csak játszani szeret, az nem biztos, hogy egy buliban érzi majd jól magát. Pontosan ez a szép a Haver Vagyban és a közösségünkben: rendkívül sokfélék vagyunk, és a programok palettája is ehhez igazodik.
Volt esetleg olyan résztvevő a rendezvényeiteken, aki a programok hatására más szemmel kezdett el nézni saját magára vagy az emberi kapcsolataira?
Ez valójában nagyon gyakori, és nemcsak a résztvevőkre, hanem rám is igaz. Amikor elindítottam a Haver Vaggyal az egészet, még úgy gondoltam, hogy egyszerűen csak a „jó fej” embereket kell összehoznom, és abból majd valami jó sül ki. Aztán hamar szembesültem a kérdéssel: mégis ki vagyok én, vagy ki más dönthetné el, hogy ki számít jó fejnek és mi alapján? Így az egész koncepció átalakult egy teljesen nyitott és befogadó kezdeményezéssé. Ez a folyamat engem is megváltoztatott: sokkal elfogadóbb lettem, és ma már meglátom mindenkiben azt a különlegességet, amitől ő egy egyedi színfolt a világban. A hozzánk érkezők közül is sokan átélik ezt. Gyakran óvatosan, bizonytalanul lépnek be az ajtón, de az, hogy a közösségünk tagjai kedvesen és barátságosan fordulnak feléjük, mindenkinek hatalmas élményt ad. Úgy gondolom, aki nyitott erre a hangulatra és jól érzi magát nálunk, az az élet más területein is egy sokkal nyitottabb, elfogadóbb emberré válik.
Említetted, hogy kirándulásokat és túrákat is szoktatok szervezni. Véleményed szerint a természet lágyán hogyan tudnak könnyebben feloldódni a zárkózottabb, introvertáltabb emberek?
Szerintem minden olyan dolog segít, ami megteremt egy közös nevezőt. Annak idején a Sziget Fesztivál is egy ilyen közös platform volt számunkra. Az, hogy a túráinkra olyan emberek jönnek el, akik mindannyian szeretnek kirándulni, már önmagában ad egy biztos, közös alapot és egy pozitív, nyitott hozzáállást egymás felé. Ráadásul a természetben, a szabad levegőn és a szép tájakon az ember sokkal könnyebben elengedi magát. Sokkal szabadabbak és közvetlenebbek leszünk, mint egy zárt helyiségben, így alapvetően a barátkozás és az ismerkedés is egyszerűbbé válik. Persze előfordul, hogy eljön egy-két pár, akik inkább egymással foglalkoznak és elvonulnak, de ezzel sincs semmi baj, bár ez a ritkább eset.
A kirándulások kapcsán van esetleg valamilyen emlékezetes történeted? Mondjuk egy olyan eset, amikor egy közös eltévedés vagy váratlan helyzet hozta még közelebb a csapatot.
Alapvetően mindig van velünk egy tapasztalt túravezető, aki jól ismeri az utakat, így klasszikus értelemben vett, komoly eltévedésünk még nem volt. Olyan viszont már előfordult – pont nemrég –, hogy olyan sokan voltunk, hogy nem látszott a csapat vége. Egy éles tűkanyart nem mindenki vett be időben, így a társaság egy része leszakadt és picit elvesztünk, de ezt szerencsére nagyon gyorsan megoldottuk. Kisebb kalandok és izgalmak azért mindig akadnak. Legutóbb például az egyik résztvevőnk szegény rosszul lépett és megsérült. Az egyik srác a csapatból elképesztően jó fej volt: gondolkodás nélkül a hátára kapta a sérültet, otthagyta a kirándulást, és egyenesen az orvoshoz vitte. Szóval valami izgalmas dolog mindig történik, ami megmutatja a közösségünk erejét.
Saját tapasztalataid alapján mit tudnál ajánlani a zárkózottabb embereknek az elinduláshoz? Mi az, ami rávenné őket arra, hogy el merjenek menni egy ilyen Havervagy rendezvényre?
Igazából olyan sokféle ember jár a Havervagyra, hogy minden típushoz hozzá vagyunk szokva. Senki nem fog meglepődni azon, ha eljön valaki, aki zárkózottabb. Nagyon sokan vannak, akik abszolút nem zárkózottak, és be sem áll a szájuk, de sokan vannak olyanok is, akik tényleg csendesebbek, és jó darabig inkább csak megfigyelő szerepben vannak. Ez tényleg egy olyan közeg, ahova eljön az ember, és azt csinálja, ami jólesik neki. Nem muszáj sokat beszélgetni, lehet csak figyelgetni is. Aztán úgyis látni fogja, hogy ha megszólal, és megpróbál valahogy kapcsolódni, akkor nyitottak lesznek rá, de semmi baj nincs azzal sem, ha valaki csendesebb. Vannak ilyenek, és személy szerint egyébként sokkal jobban szeretem a kevesebbet beszélő embereket, mint azokat, akik nagyon sokat beszélnek. Akiknek be sem áll a szájuk, azok általában nem kíváncsiak a másikra, hanem csak a saját hangjukat akarják hallani.
Tehát a lényeg az, hogy aki zárkózott, az is nyugodtan merjen elmenni, mert végül is mindenkit elfogadnak, nem?
Igen, igen. Pont azt szeretjük, hogy mindenki egy-egy színfolt. Tényleg annyira sok ember megfordult már itt, hogy aki régóta jár, azt már senki sem lep meg. Vannak olyanok, akiknél látszik, hogy nagyon zárkózottak, alig szólalnak meg, de sokszor eljönnek, és aztán mégis megtalálják a helyüket. Itt nincs olyan elvárás, hogy meg kell szólalni, vagy sok ember előtt kell beszélni, semmi ilyesmi. Persze egy zárkózottabb embernek ez biztosan a komfortzónáján kívül esik, de hát van az a mondás, hogy a csodák a komfortzónán kívül történnek. Szerintem sokkal izgalmasabb az élet, ha csinálunk olyan dolgokat is, amik nem megszokottak, hanem valami teljesen újat hoznak.
Ha valaki szívesen részt venne egy havervagy rendezvényen, akkor bátran nézzen fel a honlapjukra.